Minden ember életében vannak
időszakok amelyek átmenetiek, emberformálóak vagy egyszerűen
passzív időszakok. Most én nem tudnám megmondani, hogy nálam mi
volt ez, de lezártam egy korszakot, vele együtt a CocaineCowboy
blogot is.
Aki továbbra is olvasna, annak ott van az új blogom, ami publicisztikával foglalkozik.
Victor Hugo szerint „Aki nevet, az felejt. Mily jótevője az emberiségnek, aki feledést osztogat!”
Aki vette magának a fáradtságot és meglátogatta a 7.-dik Erdélyi Humorfesztivált, az elmondhatja, hogy rengeteg jókedvben volt része, sok tehetséges fiatalt láthattunk bemutatkozni és előadást tartani, ugyanakkor próbára tették a nevetőizmainkat olyan híres humoristák is mint a magyarországi Badár Sándor (Comedy Central), Kovács András Péter (Showder Klub), a kolozsvári Felméri Péter (Showder Klub) és nem utolsó sorban a Szomszédnéni Produkciós Iroda azaz Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, akik egyben az egész rendezvény szervezői is voltak az RMDSZ-el karöltve.
Az első nap előadásai a BBTE Auditorium Maximumában voltak megtartva, volt itt viccmondóverseny nyereményekkel, majd fiatal tehetségek bemutatkozója, tavalyi Humorfeszt nyertesek : Holovácskó Zsolt (akibe szerintem annyi humorérzék szorult mint dobostortába a ritmusérzék) és Ősz Ferenc produkciója(amit már hallhattunk a Korona Pub megnyitóján) és Zsók Levente székely dumái követték. Felméri Péter előadása profibb volt, mint amikor Showderben lép fel, talán nem volt annyira feszült, hisz hazai közönség előtt kellett fellépnie. Amúgy nem csak az én véleményem, hogy kezd unalmassá válni a székelyül humorizálás, ebből próbál megélni valamilyen szinten mindegyik humorista, de elcsépeltek már nagyon a poénok és azonkívül, hogy egy lapos történetet székelyes akcentussal mesélnek el, az attól még nem vicces. Ugyanakkor ideje lenne már felnőni és a „b....megelést” és az összes többi ilyen elemet kifelejteni a produkciókból, hisz attól amiért vulgár, nem feltétlenül humoros is. Az első estét a Szomszédnéni Produkciós Iroda, majd az Open Stage műsora zárta. Na az Open Stage az akik művelik ezt a „butaszékely nagydumával” stílust, ami nekem például abszolút nem tetszett, mindenbe ügyesen bele „Őbetűzni”, legyen „székölyös” még akkoris, hogyha az éppen angol. Semmi gond, ízlések és pofonok, van akinek ez tetszik és ezért rajong.
Második nap valamivel lazább volt, azaz nem volt annyira zsúfolt a program, de az is jó hosszúra nyúlt a Köztársaság moziban.Fellépett újból a Szomszédnéni Produkciós Iroda, majd a Showder Klubból ismert Kovács András Péter, Karinthy gyűrűs humorista és Badár Sándor, a Comedy Central humoristája, akitől őszintén, én többet vártam, minthogy 2 órán keresztül ecsetelje kínai tapasztalatait, kétszer bele is aludtam, majd a végére betolt jó öreg poénokból és máris meghozta a kedvem. Megvolt a díjkiosztó gála is, hárman különdíjban is részesültek, mint például fellépési lehetőség a Félsziget fesztiválon, majd a figyelő.ro adta át ajándékát, amit már 3 éve osztogat a Humorfeszten, utána pedig Kelemen Hunor kulturális miniszter kapta ki a puskát a zsebéből a nyertes nevével, azaz Balla Levente és átadta neki az RMDSZ által felajánlott 1000 RON-os nyereményt.
Végkövetkeztetés : szervezés oké, mindenkinek megvolt az ülőhelye, nem volt huncutkodás a jegyekkel, veszekedés hogy ki hol ül, ebből a szempontból minden a legnagyobb rendben volt. Műsorok jól sikerültek, de néha laposak voltak, a Gálaesten a kísérő zenekar nevét egyetlenegyszer említették, pedig igazán tehetségesek voltak és ügyesen kísérték a humoristákat. Jövőre hátha mindenki összeszedi magát és kihagyja a vulgáris kifejezéseket a műsorából, azaz próbálja redukálni azok számát. Én jól éreztem magam és köszönöm a szervezőknek!
Gálfalvi G. Zsolt
Ezelőtt pár hónappal a szokásos internetes kiváncsiskodásom során olyan erdélyi magyar internetes vállalkozásokat kerestem, amelyek egyedi ötletet feldolgozva keresnek pénzt vele. Akkor az első ilyen webvállalkozás a Székely Gugel volt és az azt fejlesztő Waab Crew. Most egy újabb interneten pénzt kereső, többé – kevésbé érdekes (embere válogatja) ötletet feldolgozó vállalkozást mutatnék be. Egy olyan honlapról van szó és mögötte egy olyan csapatról, akik érettségi puskákat gyártanak, kézbenlapuló formátumban, szépen kidolgozva, tantárgy szerint besorolva. Az első rácsodálkozás után azonban felmerülnek az emberben bizonyos kérdések. Mennyire legális? Mennyire etikus egy ilyen vállalkozás? Vajon segítség ez a diákoknak vagy csak ahhoz járul hozzá, hogy továbbra is hozzájáruljon az iskolákban zajló szellemi leépüléshez? Információink szerint vannak tanárok akik zseniálisnak tartják az ötletet, hiszen nem kell vesződni a tananyag leadásával és magyarázásával, hisz minden benne van ezekben a kis könyvecskékben, más tanárok szerint veszélyes, mert mindazok mellett hogy csalásra azaz lopásra ösztönzi a gyerekeket, még meg is „megkíméli” őket a tanulástól. Habár az ötletgazdák szerint ezek a kis füzetecskék hasznos segédeszközök a tanulásban úgy a tanároknak, mint a diákoknak és méretüktől fogva prakitkusak, hiszen akár a buszon is tanulhat a lurkó. Nem próbálok belemagyarázni semmit az olvasóba, döntse el mindenki maga, hogy mi a véleménye az egész vállalkozásról. A továbbiakban mellékelném az interjút, amit az oldal fejlesztőivel készítettem és mivelhogy meg szeretnék őrizni anonimitásukat, csupán az É.P. (Érettségi Puskák) néven fognak szerepelni. Íme :
G.ZS. Honnan jött az ötlet?
É.P. : - Ha körbenézel Romániában eddig is folytak hasonló tevékenységek, ötletünknek ezek szolgáltak alapjául, csak törvényes formát biztosítva, legálissá tettük, minden kliensnek számlát adunk és igyekszünk maximálisan kielegíteni mindenki igényet.
G.ZS. : Pénzkereseti lehetőség van benne és ha igen akkor milyen üzleti modellt követtek?
É.P. : - Természetesen mint minden más üzleti tevékenységnél itt is van szó pénzről is… Üzleti modell? Khm… Előre jól el-, meggondolt terveinket szeretnénk megvalósítani a mínőségnek és a maximális kiszolgálásnak alávetve. A kidolgozásaink kíváló mínőségűek , szaktanárok által elkészített összefoglalók, amelyek tanulásra is alkalmasak, benne megtalálható minden tételkidolgozás, amit szükséges tudni a 2010-es érettségire, hasznos segédanyag lehet mindazok számára akik sikeresen szeretnének vizsgázni.
G.ZS. : Mikor indult el az oldal és mennyire sikeres a mostani érettségik alatt?
É.P. : - Az oldal lassan két hete üzemel maximális tartalommal és hát a sikerességéről csak annyit, hogy az érettségi két hónap múlva kezdődik, nálunk már gőzerővel folyik a termelés és a postázás, van megrendelés bőven…
G.ZS. : Mikor lejárnak a vizsgák, akkor miből él az oldal?
É.P. : - Az oldal önellátó… Van pár messzebbre nyúló tervünk, amelyek hasonló területeket érintenek, de a konkurrenciának nem szeretnénk tippeket osztogatni!
G.ZS. : Mennyire legális vagy inkább mennyire etikus az egész vállalkozás, szem előtt tartva azt, hogy csaláshoz szolgáltattok eszközt anyagiak ellenében?
É.P. : - Felbontanám a kérdést! Az üzleti vállalkozásunk maximálisan legális, jogi képviselőnk biztosított minden bejegyzést illetve beszerzett minden engedélyt a Romániában jelenleg hatályban lévő törvény követelmény-rendszerének megfelelően. Hogy mennyire etikus ez a vállalkozás? Pontosan annyira mint a cigaretta gyártók mammut cégei, vagy vehetjük példaként bármelyik fegyvergyárat is. Mi a 2010-es érettségi tételek kidolgozását forgalmazzuk, amelyekből készülhetnek a diákok, amely praktikus hiszen kis helyen is elfér, így akár egy zsúfolt buszon is készülhetnek a tanulni vágyó iskolások. Hogy csaláshoz szolgáltatunk eszközöket, ezt nem mondanám. Mi elkészítjük a kidolgozásokat, hogy ki, mire használja, azt mindenki saját maga dönti el. Cégünk elhatárolódik a puskázástól, sőt ez ellen teszünk, hiszen minden termékünkre vastagított karakterrel felírtuk véleményünket, miszerint a vizsgán történő puskázást nem ajánljuk!
G.ZS. : Milyen visszhangokat kaptok az emberektől?Panaszkodott már valaki?Mondjuk egy felháborodott szülő vagy akár tanár?
É.P. : - A visszajelzések mind pozitívak, a diákok (ki)élvezik, a szülők és a tanárok csodálják kreativításunkat!
G.ZS. : Szeretnétek bővíteni a szolgáltatásokat vagy ezzel ennyi?
É.P. : - Gondolkodtunk már egy automata rendszeren, ahol a diákok elkészíthetik anyagaikat (a kivánt méretben) akár egy kávét…
G.ZS. : Ti puskáztatok az érettségin?
É.P. : - Áh dehogy…
G.ZS. : Ebből akartok megélni hosszútávon vagy ez csak egy rövidtávú projekt?Ha nem ebből éltek akkor mivel foglalkoztok és hogy tudjátok összehozni ezt a kettősséget?
É.P. : - Nem megélhetési szempontból közelítettük meg az ötletünket, mindanyiunknak van rendszeres munkahelye, egyszerűen láttunk benne fantáziát és adott volt minden ahhoz, hogy létrehozzunk egy ilyen vállalkozást. Végzettségeinket tekintve lehetnénk informatikusok, tanárok, közgazdászok vagy menedzserek.
G.ZS. : Ha a ti gyereketek pénzt kérne, hogy puskát vásároljon érettségire,de mindeközben pénzt is keresne, azáltal h megvásárolja a többieknek is és eladja azokat, akkor mit mondanál neki Te, mint felelősségteljes szülő?
É.P. : - Bár csak egyikünknek van gyereke, meggyőződésünk, hogy nyitottnak kell lennünk a világ felé. A kiskorúak elég nagy százalékban cigarettáznak Romániában, mégsem kérnek pénzt ezekre szüleiktől. Ha mégis előfordulna ez, akkor úgy gondoljuk, megpróbálnánk rugalmasan megközelíteni a próblémát és ha ezzel bármilyen formában elősegíthetjük a gyerekeink érvényesülését akkor megtennénk.
G.ZS. : Sok sikert kívánok az oldal müködtetéséhez és bővülő ötleteket.Köszönöm az interjút!
É.P. : - Megtisztelve érezzük ötletünket, köszönjük szépen!
Aki pedig meg szeretné tekinteni az oldalt, hogy miről is van szó, esetleg rendelne segédeszközt a vizsgákhoz vagy csak egyszerűen kíváncsiságból, azok klikkelgessenek a http://www.erettsegi-puskak.ro/ oldalra. Jó böngészést!
Gálfalvi G. ZsoltNézz a szemembe, mondd mit látsz benne? Tudsz olvasni a lelkemben, áthatolva a retinámon és mélyre ásva,mondd vizsgálódó tekinteted a bensőmet vizsgálja aprólékosan vagy csupán megfeneklettél szemgödrömben?Próbálsz-e egyáltalán megérteni engem, hogy hiábavaló próbálkozásaim nem egy fuldokló segélykiáltásai, aki egy szalmaszálban is megkapaszkodna? Kezem remegve keresi kezed, félek, hogy elkapod hogyha hozzád érek és ez fájdalmasabb ezer pofonnál. Szebb vagy a szememnek mint milliónyi színben tündöklő tavaszi virágos rét, mikor rámmosolyogsz rengeteg sok kis pillangó repül felém, átadva minden jót amit sugárzol magadból. Te vagy az én Koránom,Bibliám,Tórám, egyetlen vallási dogmám, ami és aki előtt fejet hajtok. Lehetnél Istennőm, Jahvém vagy Devlám, minden nap áldoznék szépséged oltárán.
Ketten ülünk magányom botanikus kertjében és a boldogság virágait csodáljuk, páros magányban élek veled, megosztom azt is ha akarod, pedig az legszentebb és legféltettebb kincsem, de te olyan kertész vagy, aki sosem fogja elvágni ezen virágok tövét és szívesen gondozod őket, locsolva hol bánatnak, hol örömnek könnyeivel. Nem merem elmondani Neked, hogy tudd Te is, mi egymásnak vagyunk szánva, te az élettel,én a halállal kell megbírkóznunk ahhoz, hogy közös jövőnk mérlegének serpenyői egyensúlyban legyenek. Te ezt nem tudhatod, hisz ez titok, olyan amit féltve őrzök amióta megismertelek Téged és belemélyedtem a barna szemeidbe, azokba a gesztenyebarna, puha, meleg szemekbe, már akkor a kezedbe adtam a szívemet, csak Te nem tudtál Róla.
Hogy szeretlek-e? A szívem közepe vagy! Úgy őrizlek benne, mint egy ékkövet! Nem megígértem, hogy sosem hazudok neked? Hogy szeretlek-e? Minden porcikámmal! A szívemmel, a lelkemmel, az agyammal. Minden sejtemet, a szellememet átjárja az édességed! Nincs számomra a világon más, mint te.Ez amúgy egy Lucy Maud Montgomery idézet volt, de annyira idetalál, hogy itt a helye és kész.
Nincs mit mondjak. Ennyi. Te.Egyszerűen. Nélküled. Inkább Veled.Nem lehet.Köszönöm.Szia
Gálfalvi G. Zsolt
Április első vasárnapja volt tegnap, amikor minden megfelelt egy jó kis kiránduláshoz a barátokkal a kolozsvári Bükkbe, fát gyűjteni, húst sütni és a napsugarakra bízva az otthonüléstől kifehéredett bőrünket egy jó hideg temesvári sört iszogatni.Péternek pedig köszönöm, hogy mutatott egy vagány kis forrást. Azonban aki járt már ilyenkor a fentebb említett helyen, az tudja, hogy Kolozsvár nagyrésze ide vonul ki már kora reggeltől és autó autót ér, annyi az ember. Furcsa népség aki ide kilátogat, mintha az összes neveletlen paraszt (tisztelet a kivétel) megbeszélte volna, hogy gyertek ma egy kicsit ki az erdőre, hadd lássanak az emberek kultúrátlanságot. Egymás mellett, azaz inkább egymásra leparkolva az autók és mindenki a csomagtartó háta mögött kempingszékben, kempingasztalkával, töltőállomásoknál vásárolható egyszerhasználatos grillfelszerelését próbálja összeszerelni, miközben a család ifjabb tagjai lombfűrésszel és kisbaltával nyesegetik le a fiatal csemetéket vagy faragják meg az élő fatörzseket. Mindeközben röhejes ahogy a kihízott rövidnadrágban a tejfehér bőrű blokklakó apukák kínlódnak a pofonegyszerű grillek összeszerelésével, cifra dunnyezós szitkok kíséretében, ezalatt bömböltetve valamelyik aranytorkú, hollywoodi nevű mánélé énekes gyöngyszemét, persze torzít az egész 15 éves hangrendszer az autóban,de hadd szóljon, hisz a szomszéd autó mögött sziesztázó pár biztosan ezt hiányolta, mert náluk néma az autókazettofon.
Tűzhelyek közt 80 cm távolság, a füst hadd menjen mindenki pofájába, az üres sörösflakonokat adjuk a gyerekeknek, hiszen ha ők dobálják be a patakba, az nem számít környezetszennyezésnek, mert még gyerekek, nem tudják mit csinálnak a kis lurkók. A dagadt blokkos ebek értetlenül állnak a rengeteg zöld fű láttán és elegánsan lehugyozzák a szomszéd autóját, majd kergetik a visítozó kölykeket. Az anyukák hámozzák a krumplit és a zöldsalátához való zöldségeket, a roskadozó alumíniumvázas kempingszékük körül rendetlen halmokban tornyosodik a krumpli-, uborka-, hagyma- meg egyéb zöldséghéjak, amiket csak az elnyomott barnavégű cigarettacsikkek tesznek vonzóbbá.
Este visszafelé,már egészen csend van, csak néhány helyen dübörög még a tücctücc az erdő alatt, fiatalok üldögélnek körben és szívják az átkozmetizált legális kábítószereket és röhögnek magukban. Azokon a helyeken, ahol egy pár órával ezelőtt tolongtak az emberek és dübörögtek a hangszórókból a curájok meg a mánélék, csak szeméthegyek, olajfoltos fűcsomók és még füstölgő tűzhelyek, köztük kóborkutyák turkálnak, hátha találnak még valami ehetőt.
Imádom a XXI század modern emberét, az összes műveletlen, neveletlen, parasztot, akit az anyja azért szült, hogy legyen aki jól lenyomja a földet!
Gálfalvi G. Zsolt
Csodás dolog ez az internet. Böngészgettem, egy egészségügyi problémával kapcsolatosan kerestem információkat, amikor egy ilyenre találtam, „Hogyan öljük meg magunkat aszpirinnal?”. A kíváncsiság hajtott és ráklikkeltem. Újabb eredményeket találtam a keresőnek köszönhetően, egész honlapok tele tanácsokkal, hogyan legyünk öngyilkosak. Elég érdekes megoldásokat olvastam ezeken a honlapokon, sokuk egészen borzasztó volt.A szénmonoxid mérgezéstől egészen az önkézzel történő nyuvasztásig, mindenféle volt ezeken a honlapokon. Találtam fórumokat is ahol 12-14 éves gyerekek arról panaszkodnak, hogy nem szeretik az életüket és tenni akarnak valamit ez ellen, tanácsot kérnek a többi „öngyilkosság szakértőtől”, hogyan vessenek véget napjainak.
Legtöbbjük a fájdalommentes halált választaná és arról tudakozódik és kap tanácsot, hogy a legegyszerűbb bealtatózni magad és alkoholt inni rá, aztán majd szépen elalszol és nincs dolgod többet ezzel az őrült világgal. Legmegrázóbb beírás egy 14 éves fórumozó írása volt, aki azt írta, hogy ő már régóta figyeli a házuk közelében lévő tavat, amelyen jelzőbólyák úsznak. Azt írja ez az életunt 14 éves, hogy őt nem érdekli az, hogy gyors és fájdalommentes legyen a halála, ő egyszerűen lemerül a jelzőbólya alá és odabilincseli magát a nehezékhez, aztán várja, hogy megfulladjon. Borzasztó ez az elszántság és egyszerűség amellyel tizenévesek beszélnek arról, hogy eldobják maguktól azt az életet, amit még nem is éltek talán, hisz 14 éves korban kezdődik igazán az élet pörögni, addig csak gyerekcipőben topognak.
Találtam olyan oldalakat is, amelyek azt taglalták, hogyha már eldöntötted, hogy úgyis elmész, akkor tedd azt stílusosan, vagy úgy, hogy érdekes legyen, mondván „ha éltedben nem kaptad meg a kellő figyelmet, akkor legalább a halálod olyan legyen, hogy sokáig beszéljenek Rólad”. Nagyon bizarr ötleteket adnak ezen az oldalon, például, hogy heteken keresztül fésülgesd a háziállatodat, kutyát, cicát stb, és gyűjtsd össze a szőrét. Majd írj a blogodba vagy naplódba egy feljegyzést, miszerint van egy olyan gyanúd, hogy a cicád vagy a kutyád meg akar ölni Téged. Mikor elegendő szőrt szedtél össze egyszerűen tömd tele vele az orrod és egy nagyobb gombócot próbálj lenyelni addig amíg megfulladsz. Ez csak egy a rengeteg ötlet közül, amelyek talán viccesnek is tűnhetnek, de sajnos komolyak és a könnyen manipulálható, lelkileg labilis tizenévesek komolyra is veszik, nem egy közülük gyakorlatba is ültetve ezeket az ötleteket. Többek közt kering egy videó is, egy fiatalról aki elmondja, hogyan fogja megölni magát szénmonoxid mérgezéssel és részletezi, hogy mi kell az egész akcióhoz. Sajnos 2003 – ban meg is valósította a tervét és azóta az öngyilkos jelöltek között legendának számít ez a fiatalember.
Ide kerültünk? Tizenéveseink az internet segítségével azzal töltik az idejüket, hogy megoldást keresnek arra, hogyan öljék meg magukat? Hol van a régi bizalom a szülők felé? Nem szeretném megkérdőjelezni a szülők képességeit, hisz szegény szülők azzal vannak elfoglalva, hogy a gyerekeiknek minél többet megadhassanak, hogy ne kelljen hiányt szenvedjenek semmiben, többek között a számítógépben és internetben sem, amelyek segítségével a gyerekeik éppen elhagyni készülnek őket és a világot. Mindnyájan figyeljünk oda egymásra egy cseppet, néha egy jó szó, egy mosoly és baráti ölelés életeket menthet.
Viszont aggasztó, hogy az a generáció amelyik kényelemben és nélkülözést mellőzve nő fel, akik nem tapasztalják meg, hogy mi az éhezés, mi az hogy nincs pénz ruhára és gyógyszerre ha beteg vagy, akiknek a laptoptól az ultramodern mobilokig és kütyükig mindenük megvan, ők nem tudnak megbírkózni ezzel a könnyű élettel, akkor vajon ki a hibás mindezért? Mi lesz a következő generációkkal?
Gálfalvi G. Zsolt
Szerda óta figyelem. Első nap még azt hittem, hogy csak leült oda pihenni amíg kibontja a csomagjait amiket a szemétből szedett ki. Még viccesnek is találtam amint a kisöreg eltűnt a kukában és csak a sáros gumicsizmák meredtek az égnek,míg ő fejjel lefelé kutatott a szemét között. Furcsa hely ez a Marasti végi környék, úgy mondják neki, hogy „A Gödör”. Sokféleképpen lehet érteni, azért is,mert fekvéséből adódóan lennebb van mint a főút és olyan mint egy nagy gödör, viszont úgy érted meg igazán, ha elindulsz ezek között a roskadt, zsúfolt, zsémbes tömbházak közt és kinyítod a szemedet. Kommunizmus idején másképp nézhetett ki, Ceasescu asszimilációs politikájának következményeként munkásnegyedeket építettek, családnélkülieknek nagyrészét, ezért olyan csöpp kis lakások vannak, mint egy koporsó,össze vannak zsúfolva alacsony,de terebélyes négyszintes tömbházakba. Méhkaptárakhoz hasonlítanám, nagyon szomorú méhkaptárakhoz.
Két ilyen kaptár közt húzódik
egy fűtéscső, régi,rozsdás és vastag, valaha üvegvattával és
fémlemezekkel volt borítva.Az idő és a csintalan gyermekeket
kikezdték ezt a borítást és már csak ritkásan van rajta a
fémlemez.Ahol meg rajta van, úgy tűnik mintha improvizált székek
lennének.Ezek egyikén ült a kicsi öreg amikor először
megpillantottam. Egy kék és egy fehér szatyor volt nála, akkor
szedte ki a kukából és topogott oda a „székéhez”, leltározni az
aznapit. Trottyos,fekete szövetnadrág volt rajta, valamikor zakó is
tartozhatott hozzá,zöld gumicsizmák, kötött pulóver és egy fekete
kabát. Fején egy fekete báránykucsma, az arca morcos, de kicsit
vidámabbá tette a fehér szakálla, picit olyan mint egy gyászoló
Mikulás. Nem tulajdonítottam Neki különösebb figyelmet. Másnap
ismét ugyanott láttam, pénteken úgyszintén, ekkor már kezdtem rajta
gondolkodni, hogy vajon hol lakik ez a Gyászmikulás? Ma
megfigyeltem,
reggel már ott volt, a szakadő esőben is ott ült és figyelte a
kukákat, hiszen szombat van, most vannak a nagytakarítások, hátha
valami értékesebb is előkerül a szemétből. Mellette egy
cigányasszony üldögél bőrdzsekiben és körülöttük futkároznak a
kóborkutyák, azok is pontosan olyan elveszettek mint ők ott ketten,
a hontalanság és a vágy hogy valahová tartozzanak, biztosan
összekovácsolta őket, így egyikük sem mondhatja, hogy ők a senkié
vagy, hogy ők senkik.
Próbáltam közelről lefényképezni, amikor megfordult és a piros-fehér esernyője alatt morrogott valamit felém és újra elfordult.A mellett lévő cigányasszony románul kezdett szitkozódni és a kutyák is felém ugattak, borzolva a szőrt a hátukon. Rájöttem, hogy egy idillt zavartam meg azzal, hogy odapofátlankodtam a senkiföldjén elterülő magánbirodalomba, megháborítottam a nincstelenség harmóniáját. Egyszóval nem illettem a képbe, ezért a tömbház teraszáról voltam kénytelen fotókat készíteni a két mogorva öreg koldusról. Azt kívánom, hogy sose kelljen megöregedjek, az egyik leghálátalanabb dolog a földön megöregedni és a társadalom használhatatlan tagjának kategorizálódni. Habár saját magam már most ebbe a kategóriába sorolom, mi lesz ha véletlenül megöregszem?
Gyászmikulás, remélem nem haragszol amiért rólad írtam és lefényképeztelek, habár nem hiszem, hogy tudomásod lenne róla. Reggel hozok neked egy cigit, hátha akkor köszönsz is.
Gálfalvi G. Zsolt
Istennek van egy olyan érdekes humora, hogy akkor kezd szórakozni veled, amikor a legkevésbé várnád el tőle.Hosszú idő óta először éreztem azt, hogy újra kezd sütni a nap az életemben, na nem olyan vakítóan, hogy hunyorogni kelljen, hanem csak úgy né, egy kicsit összeráncolva a szemöldököm, jött az Úr és úgy megviccelt, hogy azt hittem attól görbülök meg azon helyben.
Emberi gyarlóságomból fakadóan persze első gondolatom volt az,hogy Istenem, viszont én ateista vagyok, vagy amolyan szemi-ateista inkább, hogy akkor fordulok feléje, hogyha valami bajom van. Mondjuk ha ez mindig így lenne, akkor életem utóbbi 2 évét a templom padjaiban töltöttem volna imádkozással, de hamar összeszedtem magam és két pofon közepette helyreraktam a lelkem. Ekkor kezdtem el gondolkodni arról, hogyha Isten létezik is, nagyon mocsok egy humora van neki.Azaz egyáltalán van neki vagy csak jókat röhög rajtunk odafentről? Mert ami húdeviccesnek tűnik, az nekem most jajderossz volt.
De az az érzésem, hogyha létezett is valaha Isten, akkor már meghalt.Nem vagyok az első aki ezt kijelenti, hiszen Nietzsche bácsi elég értelmesen elmondta anno. Nó de folytassam csak,hol is hagytam abba?Jaigen… Megöltük mi emberek. Hisz Isten a saját képére teremtett bennünket, mindegyikünkben ott van egy darab belőle. Én is egy darabka Isten és Te is egy darabka Isten.Voltunk.Születéskor.Bár még akkor sem, hiszen mind bűnben fogantattunk, lassan eltévedek itt a saját mondanivalómban. Summa summarum, hogyha valamit el akarsz érni az életben, imával nem mész semmire. Ha beteg vagy és gyógyulni akarsz, akkor nem Isten aki kikezel, vagy próbálj meg imával fizetni a kórházban, nézzél majd kezelést. Ha problémád van és kétségbeesésedben összefogod a két kezed és elkezdesz imádkozni akkor nem nyílik meg a Mennyeknek Országa és repül a válladra az isteni megvilágosodás galambja, maximum odapiszkít a válladra.
Hogy ezzel mit akarok? Azt,hogy vegyük már észre mennyire magunkra maradtunk ebben a világban. Isten elhagyott, elkergettük, megöltük vagy végelgyengülésben meghalt, nem bírva az iramot velünk, mindegy.Lényeg, hogy már Ő sincs velünk és mi mind betegesen hallucinálunk, azt képzelve, hogy ott van felettünk és Ránk mosolyog.Hát nem. Idefigyelj, ha bajod van oldd meg és ne sírj másnak, ha nincs pénzed ne kérj kölcsön, ha meg nem fut cigire, akkor szívd a fogad. De egyet jegyezz meg, magadon kívül soha senkire sem számíthatsz ebben a világban, ezt azért már lassan megtanultam. Hiába minden, a hit csak egy szó lett a szótárban. Nem feltétlenül Istenhitről beszélek. Hanem arról, amikor mind eláruljuk önmagunkat azáltal, hogy a saját magunkba vetett hitünket is eldobjuk és erőtlenekké válunk. Isten csak egy emberi érzés, így bármi lehet, amit csak annak éreznek. Még zsiroskenyér is. Az istenhit meg egy tünetmentesen gyógyítható lelki betegség, amelynek legfőbb jellemzője, hogy az egyénnek kényszerképzetei vannak.
Amúgy meg az egész világból hülyét csinált a Ti Istenetek, hát kell ennél nagyobb humorérzék?
Gálfalvi G. Zsolt
Egész életemben siettem. Azért siettem, hogy nehogy véletlenül lemaradjak valamiről. Mindig azon voltam, hogy ne hagyjak ki semmit és mindenben benne legyek. Néha annyira felgyorsítottam ezzel a világot magam körül, hogy amennyire benne akartam lenni valamiben, pontosan olyan gyorsan le is maradtam róla. Sosem értettem meg azt, hogy hadd el fiam, mert mindennek eljön a maga ideje. Nem! Ha valamit akartam, azt akkor azonnal és önfejűen, makacsul ragaszkodva az idea fixámhoz, hogy ÉN AZT AKAROM! Talán így követtem el életem legnagyobb hibáit és így tanultam meg a legnagyobb igazságokat az életben. Vagy ha nem is mindet, de még egy pár hiba és rájövök akkor ezután. A világ sem könnyített rajtam, mert az is annyira felgyorsult, hogy szinte nincs olyan dolog már, amit nem lehet megvalósítani.Mindig csak a pörgés és a minden lében kanál élet, először minden rosszban benne lenni, hadd tudják meg, hogy ki is vagyok én. Ez egy buta felfogáson alapszik, ami lehet ha a kamaszkori hormon tolongás számlájára írható, gonoszkodni mindenkivel, félelmen alapuló tiszteletet kivívni és mindezek után azt hinni, hogy népszerű vagy.
Te pörgő világ,ebben a fejetlenségben valahol ismerj fel! 26 éves vagyok és úgy érzem magam, mintha legalább 80 éves lennék. Nem fizikailag, lelkileg. Nem tudom pontosan kifejezni, talán megviseltség, ha egyáltalán talál ez a szó. Semmi iránt nem tudok már őszinte, gyermeki örömmel találtatni, mindenhol ott a gyanú, a kétely, a kérdőjelek minden új ismeretségben. Egy darabig érdekel minden, millió dolgot szeretnél kezdeni az életeddel, rengeteg projetkbe belekezdenél ami szerinted érdekes, aztán lassan elmaradnak ezek a célkitűzések, mert az élet megtanít arra, hogy próbálj meg sok kicsit megvalósítani és ne egy nagyot. Mert a részletekben elveszni nem is olyan drámai dolog, talán időígényesebb, de mindenképp kielégítőbb a finomításon dolgozni részleteiben, mint a durva egészet csiszolni utómunkaként. Aztán elkezdesz megundorodni mindentől. A körülötted lévő mocskos világtól, az emberektől, a hazugságtól, a kétszínűségtől, a rosszindúlatuságtól és rájössz, hogy csak ezt látod mindenhol. Akkor kezded megutálni a világot és az embereket. Nem feltétlenül antiszociális módon, elzárkózva a nagyvilágtól, de ha sokszor tehetnéd a lelkedet formalinban áztatnád ki, annyi mocsok van körülötted ami és aki próbál rád negatívan hatni. Következő fázisban megunsz mindent és mindenkit.
Unom a reggeli ébredést, a ragyogó napsütést,az öltözködést és a fürdést. Unom az unott arcú embereket a buszon és unom a neveletlen, mocskos paraszt ellenőröket, akik szotyit köpködve kérik a jegyemet. Unom azt, hogy mindenki un mindent és mindenkit, ezáltal egyfajta látszat empátiát kialakítva. Színészkedünk egymásnak és legbelül legyintünk, hogy hallgass már el,mert annyira nem érdekelsz, unlak a bajaiddal együtt. Unjuk egymás bajait, unjuk egymás örömeit. Talán lassan még a sajátjainknak sem tudunk örülni, hisz úgyis tudjuk hogy egy pici örömre harmadannyi bánat és kínlódás jut. Unom mindig újrakezdeni és unom reménykedni, hogy holnap majd egy szebb napra ébredek és unom ámítani magam, hogy más lesz minden.
Vajon meddig kell még becsapnom saját magam?
Gálfalvi G. Zsolt
Megszületett mosolygó kisdedként, a jászolban az isteni gondviselés vele volt, királyok látogatták meg szalmában fekvő kisdedként, életét az Úrnak szentelte, hisz a gyermeke volt. Csodákat művelt, hogy lássák a hitetlenek az erejét, prédikált és tanított, hogy megnyitsa a szíveket és elültesse bennük a kereszténység magvát. Megvédte és megáldotta az elesetteket, kioktatta és szeretetben elküldte a gonosztevőket, mintegy hagyva, hogy azok saját gonoszságuk alatt vesszenek el, de ugyanakkor megmutatva a helyes út felé vezető ösvényt.
A szeretet hírnöke volt, aki tűrte az emberek gonoszságát és álnokságát, megszánva a lelki szegényeket, kik őt megvetették és hitetlenül fogadták. Atyjának egyetlen igaz fia, aki sosem mondott ellent, szót fogadott és soha nem kételkedett az atyai parancsokban. Ő volt az az ember, aki talán utoljára igazi kapocs volt emberek és Isten között. Az emberi gyarlóság, hitetlenség és irigykedés áldozata lett, amit tudott már előre, hogy be fog következni. Meghalt értünk, hogy tisztára mossa bűneinket. Meghalt értem és meghalt érted is, azért, hogy mi ugyanolyan bűnös módon folytassuk az életünket és egy kézlegyintéssel elintézzük az egészet, vállat vonjunk és meg nem tagadva ugyanazt a gyarlóságot, mint ami keresztre feszítette Őt, azt mondjuk, hogy á, ez csak mese, hiszen ha létezne, akkor nem így történne minden az életben.
Ugyanúgy véres a Te kezed, mint az enyém. Ugyanúgy ott a kalapács és a szeg a Te kezedben is mint az enyémben. Mi feszítettük meg Jézus Krisztust barátom, azáltal, hogy olyanok vagyunk amilyenek. Mert még ilyen ünnepekkor mint a Húsvét, akkor sem vagyunk képesek legalább a szokásoknak, hagyományoknak behódolni és Nagypénteken böjtöt tartani, majd Húsvétban Úrvacsorát venni a templomban, ahelyett az elkényelmesedett nyugati élet mintájára formázott életünket folytatjuk és böjt helyett egy jót eszünk a gyorsétkezdében és Úrvacsora helyett inkább alszunk és bezárt ajtók mögött, süket fülekkel és zárt szívekkel úgy küldjük el az egyetemes szeretet hírnökét, mint azokat a locsoló fiatalokat akik az ajtónkat verik reggel nyolc óra óta.
Kopp,kopp ...hallod ahogy egyre bennebb verjük a szeget a kezeibe? Drága barátom, legalább fele annyira engedjük be őt és üzenetét a szívünkbe. Meghalt értünk, de feltámadt, megmutatta, hogy mennyire erőtlen az emberi rosszaság az isteni szeretet előtt, ezzel reményt adva minden újrakezdéshez. Legyen akkor Nekünk példa, hogy mindig van remény az újrakezdéshez, csupán szeretet kell hozzá, hinni önmagunkban és a szerető Istenben, remélni a jót és képes lenni a nyíltságra, legalább szeretteinkkel szemben.
Így próbáljunk meg Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánni egymásnak barátom, ha már a vért a kezünkről lemosni úgysem tudjuk...
Gálfalvi G. Zsolt
Gyerekkori álmaim romjain üldögélek és kockázom a szép elétbe vetett elvetélt reményeimmel. Mostmár még ezzel is vesztésre állok, csupán annyi maradt hátra, hogy kortyoljak egyet a rosszindulatú megjegyzések és kritikák mérgezett borát tartalmazó serlegből. Előveszem kudarcaimat és azokba kapaszkodva próbálok felállni ezekről a romokról, de a folyamatos bűntudat kabátja visszahúz.Talán le kellene vetnem.Próbálom szívenszúrni magam az önsajnálat tőrével, de óriási egóm páncélja kicsorbítja azt is. Hiába is kezdeném el gyakorlatba ültetni az olyannyira elkoptatott klisét, hogy alkoholba folytom a bánatom, de holnap kezdődik minden elölről, maximum egy fejfájás emlékeztet arra, hogy közhelyeket használva lehetnék alkoholista, saját becsvágyamtól megrészegült, szédelgő publicista.
Felöltöm a díszbohóc ruhámat és kiállok eléd, az élet nagy színpadára és fölényesen végigmérlek Téged és szembenevetlek, kegyetlen, nagy tömeg, aki ujjal mutogatsz felém és gúnyosan mosolyogsz. Teleszívom a tüdőm levegővel és hangosan akarok az arcodba nevetni, de nem jön ki hang a számon, csupán tátogok, ziháló, sípoló tüdővel állok itt és Te egyre hangosabban röhögsz rajtam, undorító mocskos tömeg, látom a szemedben a káröröm parazsát izzani, fűt a bosszúvágy, hogy elbukni láss. Toporzékolni szeretnék, üvölteni és hozzádvágni a színpad összes díszletét, amiért bukott bohócként kell előtted állnom. Potyognak a könnyeim, de nem Érted, hanem a dühtől, amiért Te tömeg vagy én meg egyén. Sírva fakaszt a tehetetlenség, a hosszan tartó gyötrelem amit gúnyod okoz és szeretnélek két kézzel megfojtani, de te vagy a nézőtéren, én meg a színpadon. Én csak bohóckodom, Te meg ezért fizetsz engem, hogy saját szerencsétlenségem mulattasson.
Hogyha megszólal az Élet lélekbemarkoló harsonája és a kínszenvedés szimfóniáját játssza a zenekar, akkor nekem mosolyogva kell táncolnom, akkoris, hogyha zokog a lelkem. Bokámat összecsapva szalutálok, hogyha vigyázzba kell állnom, hisz Te vagy az aki parancsol Nekem és ha fekvőtámaszt kell nyomnom, mert te azt kívánod, akkor megteszem, mert a parancs az parancs. Fogamat összeszorítom és elviselem a pofonokat amiket Rám mérsz és hiába ég az arcom ezektől a csattanó tenyeresektől, nekem száraz szemmel és higgadt fejjel tűrnöm kell. Mert Te vagy a tömeg, a nézőtér, a kártyaosztó, aki ha azt mondja tök a tromf akkor nincs beleszólásom,mert az Ász nálad van.
Felvágom az ereimet és Lelked (már ha van Neked) vásznára írom fel saját véremmel, hogy utállak és sosem fogok Neked megfelelni, sosem fogok a törvényeid szerint élni, igenis leszállok a színpadról amire feltettél magamat megalázni és igenis visszaadom a pofonokat amiket eddig kaptam, hidd el nem fog nehezemre esni. Ezennel hadat üzenek Neked és kifogok Rajtad bármi is legyen.
Nagybetűs élet, ezennel kicsivel írlak, lásd, hogy mennyire lebecsüllek.
Gálfalvi G. Zsolt
Ült a tükör előtt és bámulta magát. A fölötte lévő gyenge égők sárgás fényénél még sápadtabbnak látta az arcát, mintha mélyebbek lettek volna a ráncok és feketébbek a karikák a szeme alatt. Tévesszük meg az időt – gondolta és elkezdte fehérre púderezni az arcát, mindenhova egyenletesen elkenve a fehér festéket, vigyázva arra, hogy gondosan eltüntesse azokat a fránya szarkalábakat és lehetőleg ne kenje össze a ruhájának gallérját. Majd jött a vérvörös rúzs és ajkai kontűrjét ceruzával körvonalazta feketére. Mégegyszer belenézett a tükörbe, melynek furnérkeretén, mint a bárányhimlős gyerek arcán, még ott voltak az ezelőtt három évvel elvégzett meszelés nyomai, kis foltokban éktelenkedtek a barna lapon a rózsaszín meszelésnyomok. Lekötötte a haját, hátul zöld befőttesgumival fogta egybe azt a pár kilógó tincset és nyúlt a parókája után. Az is olyan csúnya zöld volt mint a hajában lévő gumi, dehát ez a lényeg, minél rikítóbb legyen, akadjon meg rajta az emberek szeme. Feltette azt is. Végignézett magán. Otromba nagy cipők, az orruk visszakunkorodva, buggyos nadrág sok zsebbel, ahova el lehet rejteni a kistrombitát, a színes kendőket, meg a színes konfettit, amit ha elkezd szórni, a gyerekek mindig üdvrivalgással fogadják, nagy fodros gallérja volt, ugyanolyan ingujjal és egy piros kabát fölötte, amelynek felső zsebéből egy pepita zsebkendő lógott ki.
- Ruha rendben, smink rendben, indulhat a műsor!
Mondta magában és elindult, de az ajtóban megtorpant. Hisz a legfontosabbat elfelejtette. Visszalépett az asztalához, benyúlt a fiókba és óvatosan becsúsztatta a zsebébe. Majd ismét határozott léptekkel elindult, ki az ajtón, le a lépcsőkön és ki az utcára. Az emberek közé. Nem sütött a nap, ködös idő volt, ő meg vidáman baktatott idétlen maskurájában az őt bámuló emberek közt, ügyet sem vetve azok csodálkozására. Csak ment egyenesen a főutcán és mintha dúdolt volna magában egy dallamot, egy rég nem hallott kedves dalt, viszont most egészen másképp hangzott. Talán attól, hogy meggyorsította lépteit és felgyorsult a szívverése is, mert közeledett az épülethez, ahol már várták. Ugyanígy sietett ezelőtt 24 évvel, viszont akkor teljesen más kedve volt, akkor még úgy készült, hogy Poppi a híres belvárosi cirkuszi bohóc filmes szerepet kap és előválogatásra megy. De közbejött az a szerencsétlen baleset, ami az egész karrierjét kettőbe szakította, soha többé nem lehetett bohóc és elérte azt, hogy az egész sajtó és közvélemény rajta nevessen, de rosszindulatú, gonosz nevetés volt ez, Poppi nem erre várt, sosem. De most elérkezett az ideje, hogy megmutassa, van benne még tehetség, nem kopott az semmit az alatt a majdnem két és fél évtized alatt. Odaért a főbejárathoz, lenyomta a kilincset, biccentett a kapus felé és kettessével vette a lépcsőfokokat fel egészen a harmadik emeletre. Ott megállt és kinézett az utcára nyíló ablakon. A köd egy helyen megszakadozott és mint Isten mosolya, úgy zúdult a napfény vékony sugarakban a földre. Elmosolyodott és egy mély levegőt vett, bekopogott és már nyitotta is a nagy tölgyfaajtót. Nyolc ember ült az asztalok mögött, mosolyuk zavart volt, hisz tudták ki áll előttük, hellyel kínálták és „- akkor talán, ha szíveskedne előadni azt a rövidke kis részletet amit neki szántak a filmben.”
Kihúzta a széket a terem közepére, kért egy pohár vizet, óvatosan felkortyolta, vigyázva arra, hogy ne kenje el sminkjét, leült, rágyújtott egy cigarettára. Zavarodott tekintetek követték a mozdulatait, de mindenki hallgatott. Szótlanul pöfékelt és nézte ahogy a füstkarikákat átlövellik a beszűrődő napsugarak.
Ekkor elmosolyodott, elővette óvatosan a revolvert, befalta és egy igazi bohóchoz méltó mosollyal meghúzta a ravaszt ... Poppi megmutatta a világnak ...
Gálfalvi G. Zsolt
Rádiós kivánságműsorban: - "Anyósom bent égett a házban, ennek emlékére szeretném kérni a Romantic együttestől a "Szeretem a bőröd illatát..." című számot!"
